Minden egyes nappal közelebb érünk az év legszebb ünnepéhez. Nem is volt kérdés, hogy a csapat a családias és ünnepi öltözetbe varázsolt Fantasy Expon is várt titeket szuper ajándék ötletekkel mindenki számára.
Korán reggel már robogtunk is a Ferencvárosi FMK felé és izgatottan vártuk a 8 órát, hogy végre elkezdhessünk bepakolni, és egy szuper hangulatos pulttal várjunk titeket. Köszönet a Fantasy csapatának a csodás dekorálásért, aminek hála az egész hely egy karácsonyi mesevilág lett. Remek helyet kaptunk a tornateremben, igy biztosak lehettünk benne, hogy észre fogtok minket venni. Persze szokásunkhoz híven mint mindíg, most is világított a pult mint a karácsonyfa. Öröm volt látni a megannyi karácsonyiasított cosplayt, remek alap hangulatott adott a közelgő ünnepi rohanáshoz.
Mint mindíg, most is nagyon örültünk minden vásárlónknak, akik ragyogó arccal távoztak a pultunktól a megszerzett zsákmánnyal. Bízunk benne, hogy mindenkinek sikeres volt a nyitása!
Ahogy lassan a rövid beszámolónk végére érünk, úgy érkezünk el az év végéhez is. Jelentkezünk még egy év összefoglaló poszttal, de addig is… Minden kedves törzsvásárlóknak, és leendő vásárlóinknak szeretnénk Kellemes Ünnepeket, és Boldog Karácsonyt kívánni!
Ne feledjétek! Az ünnepek alatt mi is pihenni térünk, még Zol’Dor is hazatér, hogy újult erővel visszatérve a 2024-es évet még varázslatosabbá tudja tenni.
Addig is használjátok ki a heti akcióinkat, amik hetente mást kínálnak, és egészen December 31-ig élhettek a lehetőséggel. Még nem késő egy szuper ajándékhoz!
Leave a Reply