Pár éve még csak rendszeres látogatói voltunk a rendezvénynek és már akkor is arról álmodtunk, hogy egyszer majd árusként lehessünk ott. Ez a nap is el érkezett. A Covid gyötrelmei után végre visszatért sokak kedvenc rendezvénye, és végre azt mondhattuk, hogy mi is az árusok táborát képviseltük.
Ugyan egy napos volt a PlayIT, viszont nagy örömünkre volt beköltözős nap. Pénteken 11 kor már a helyszínen mértük fel a terepet és kezdtük meg a pult építését. Ezúton is köszönjük kapcsolattartónknak, Bálintnak a segítséget! 😉
Fantasztikus érzés a kulisszák mögül átélni egy rendezvény építését és az azt követő napokat jó hangulatban eltölteni, végül pedig szomorúan lebontani a pultunkat mikor a végéhez ért a nap. Büszkén mondhatjuk el, hogy idén sok rendezvényre sikerült elmennünk és mindenkinek kedveskedni valami varázslatossal. Viszont egy biztos… imádjuk ezt csinálni! Imádunk titeket, élvezzük a kellemes beszélgetéseket, szeretünk a kérdésekre választ adni,és szívesen meghallgatjuk a számotokra boldog emlékeket, amiket a termlékeink felidéztek bennetek. A ragyogó szempárokat nézve biztosak lehetünk, hogy jól csináljuk, és megyünk tovább, nem adjuk fel, fejlődünk és utat törünk!
Na de visszatérve a PlayIT-re. A helyszínnek volt egy egyedi hangulata. Megalapozták a reggeli fények a napra a kedvünket , még a hajnalban kelés sem tántorított el minket, hogy nagy mosollyal és jó hangulattal várjunk titeket. Kicsik és nagyok, régi arcok és új látogatók. Biztosak voltunk benne, hogy mindenkiben nyomot hagytunk akik egy kicsit is oda jöttek hozzánk. Sokszor volt már hangoztatva, hogy mennyire jó olyan vásárlókkal találkozni, akik már sokadik alkalommal látogatnak ki hozzánk és azért szeretjük ezeket mindig megemlíteni, hiszen ez nekünk egy hatalmas mérföldkő. A StackMaster számára hatalmas megtiszteltetés amikor boldogan jöttök vissza hozzánk és emlékeztek ránk, mindenki tudhatja kikről van szó! Igen rólatok! Emlékszünk és nagyon jó, hogy újra itt állsz a pult előtt!
Reméljük mindenki számára szuper nap volt, mindenkinek része volt egy izgalmas programba, előadásba, vagy esetleg egy sikeres vásárlásba.
Bízunk benne, hogy a szervező csapattal itt nem áll meg a közös munka, és hamarosan újra találkozhatunk velük a 2024-es ComicCon-on.
Leave a Reply